2018. december 31.

A kornistárnics zalai állományai és helyzetük - Óvári Miklós természetvédelmi szakember írása és képei

 
A tárnicsfélék (Gentianaceae) népes családja hazánkban négy nemzetséggel képviseli magát, ezek a tárnicsok, a tárnicska, az ezerjófűk és a gyíkpohár. A legnépesebb társaság kétségtelenül a tárnicsok vagy enciánok, melyek nem csak a síkságon, dombvidéken, hanem az Alpok, Kárpátok legmagasabb csúcsain is mindenütt előfordulnak. Nevüket Dioszkoridész szerint Gentius illír királyról kapták. Keserű ízük miatt a legelő állatok kerülik. Régóta ismert gyógynövény, egykor a pestis és a tüdőbaj gyógyítására használták. Négy hazai fajuk közül a leggyakoribb a kornistárnics. A kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) a tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába tartozó növényfaj. Hoffman-Wagner 115 évvel ezelőtti flóramű szerint „Terem hegyvidékeink cserjés, kissé nedves rétjein az egész országban. Helyenként még az Alföldre is leszáll”. De milyen jó, hogy „leszállt”, mert így a csonka hazában is maradt belőle. Ismertsége a népi elnevezésekben is tetten érhető; kornisfű,  tüdő-encián, rettegőfű. A magyar nyelv és a botanikai nomenklatúra két évszázados evolúcióját remekül szemléltetik a morfológiai jellemzések: „..virágai kotsányosak, ellenesek: bokr. harangformák, ránczoltak, 5-metszésűek, levelei szálasak, tompák. Virága kék, belül homályos sárgával, vagy fejérrel pettegetett.” (Magyar Fűvészkönyv, 1807); „A levél szálas, vagy szálas-lándzsás, tompa csúcsú…, 1 erű. A párta sötét égszínkék, belül 5 világos, pettyezett sávval, 2,5-5 cm hosszú,; cimpái hegyesek, ívesen kihajlók.” (Új Magyar Fűvészkönyv, 2009).

Virágzó kornistárnicsok

Virágai égszínkékek, de néha világos, vagy fehér példányok is előfordulnak

A kornistárnics az üde, nedves termőhelyek növénye. Ennek megfelelően előfordulásai elsősorban a vízfolyások mentén, lefolyástalan medencékben, lapályokon találhatók a  magassásosokban, mocsárréteken és az egyre jobban fogyatkozó kékperjés lápréteken. Korabeli adatát Borbás Vince munkásságából ismerjük, aki 1887-ben megjelent Vasvármegye növényföldrajza és flórája c. munkájában a Sárvíz mentén Egervárnál találta. Itt napjainkban a célzott kutatások ellenére nem került elő. Vidékünkön legnagyobb, országos kitekintésben is jelentős, sok ezer töves állományai a Kerka és a Kebele mentén találhatók. Virágzása elhúzódó, júliustól októberig tart. Őszre megfelelő csapadék esetén másodvirágzása látható, azonban ebből magot már nem nagyon tud érlelni. Bár mindkét terület Natura 2000 besorolású, a többségében nyáron végzett kaszálások rendszerint a virágzó állományokat is érintik.

Nyíló tövek a Kebele menti mocsárréten

Másodvirágzása a hegyvidéki rokonokhoz hasonló, letörpült növényekkel a Kerka mellett

A Zala völgyében csupán néhány kis szubpopuláció élte túl a szocialista rétgazdálkodás kísérletező kedvű agronómusainak ötleteléseit, a meliorációkat, rétfelülvetéseket, felesleges patakszabályozásokat. A közelmúltban megvalósult vasútépítés során a rétekbe mélyen vágódó árkok, medrek fokozzák az üde élőhelyek, wetland-ek vízvesztését, melyek átalakulása távlatokban a növény vesztét okozza. Zalaegerszeg mellett a pózvai lápréteken a kavicsbányászattal, bányatavak „tisztításával”, vityillósodással pusztították ki. A Batyki lápréten az EU támogatásból félig-meddig elvégzett élőhelyrekonstrukció és az utógondozás elmaradása, valamint a rossz időben végzett kaszálások tizedelik az állományt.

Nyíló virágai a Zala mentén nyáron és az őszelőn

A Nagykanizsai-homokvidéken a Homoki- és a Mántai-patak közti vizes élőhelyeken még él, ott az autópálya építése tizedelte meg a populációt.

Tárnicsok a dél-zalai homokvidéken

A patakvölgyektől távol, két elszigetelt előfordulása vált ismertté Németfalu és Bagod szőlőhegyein. Előbbi egy bokor volt csupán, egy szilvafás gyümölcsösben, igen szép, fajgazdag gyepben. Tavaly arra járva szomorúan konstatáltam, hogy a fákat kivágták és embermagasságú gyomtenger borította területet, amit annak rendje szerint széttúrtak a vaddisznók. A bagodi szőlők közti völgyben élő maroknyi állomány is végveszélyben van a kaszálás random időzítése és a gyűjtetlen széna otthagyása okán.
A megyehatáron túl a tapolcai lápréteken élt erős állománya, amit ma a túllegeltetés veszélyeztet. Érdekes, hogy Borbás 1903-ban megjelent balatoni flóraművében nem szerepel, miközben ugyanonnét a vidrafüvet (mely azóta persze kipusztult) említi.
A kornistárnics védett növény, eszmei értéke 10 000 forint. A fentiekből is látszik, hogy természetvédelmi helyzete erősen aggasztó. Virágzási ideje egybeesik a termőhelyeit jelentő mocsár- és láprétek kaszálásával. Ezek ugyanis tavasszal víz alatt állnak, így nem június elején, hanem általában július-augusztusban kaszálják őket. Persze ez sok más védett növényt is érint, mint a kenyérbél cickafark (Achillea ptarmica), hosszúlevelű fürtösveronika (Pseudolysimachion longifolium), buglyos szegfű (Dianthus superbus), sárgaliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus). Ez főképp a Kerka és a Kebele mentén okoz gondot, ahol a kékperjés láprétek a túltartott legeltetéssel mára mind eltűntek.

Vadászok által lekaszált tárnicsok Sormás mellett lőnyiladékban

Faji védelmén túl egy fontos ökoszolgáltatást is végez társadalmi munkában, a szürkés hangyaboglárka (Maculinea alcon) kizárólagos tápnövénye. A boglárkalepke a tárnics virágaira rakja apró fehér petéit. A hernyó a tárnicsvirágon, ill. abban fejlődik, azt fogyasztva több vedlés után a földre jut, ahol egy ügyes illatmimikrivel megtéveszti a vöröshangyákat, így azok katonái a hangyabolyba cipelik. Ott aztán a vegetáriánus kosztot ragadozóra váltja, petékkel, hangyalárvákkal táplálkozik. A dolgozók megtévesztésére is van ötlete, un. mézharmatot választ ki, amit azok elfogadnak és nem bántják. Végül következő évben kirepül.

A kornistárnics előfordulása Zalában a KEF negyedkvadrátokban

A kornistárnics ismertségét jelzi, hogy 2018-ban a figyelem központjába került, a természetért aggódók az év vadvirágává választották, iskolai rajzpályázatokban is felbukkant.

Ábrázolása bélyegeken – mely egyben Mongóliáig tartó elterjedését is igazolja

és rajza korabeli határozóban.

A faj fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy élőhelyén milyen gazdálkodás folyik, a gazdálkodó tudatában van-e a birtokán található természeti értékeknek és ezek fennmaradását biztosító módon alakítja a terület művelését. Ezt majd a jövő eredményei mutatják meg.

Óvári Miklós

http://natur-zala.blogger.hu/